Friss : Alonso és Vettel elásták a csatabárdot |
Alonso és Vettel elásták a csatabárdot
motorsportal.hu 2011.03.09. 21:39
"Előfordul, hogy nem egyeznek a vélemények..."
A Ferrari versenyzője, Fernando Alonso a bajnoki tabella éllovasaként érkezett meg a tavalyi évadzáró Abu-Dzabi Nagydíjra, mégsem sikerült megszereznie a bajnoki diadalt, ami feszültséget generált közte, és az új bajnok, Sebastian Vettel között. A címvédő a La Stampa című olasz lapnak adott interjúban elmondta, hogy azóta tisztázták a nézeteltérést, és normalizálódott a helyzet.
"Voltak nehézségek kettőnk között, de ezeket a kívülállók tévesen interpretálták. Fernando és én azóta már megbeszéltük a történteket, így jelenleg jó a kapcsolatunk. Előfordulhat, hogy két ember között nézeteltérés támad, de ettől még a kölcsönös tisztelet megmarad" – jelentette ki a Red Bull Racing versenyzője, aki úgy véli, hogy a sportolókkal könnyen előfordulhat, hogy úrrá lesznek rajtuk az érzelmek.
"Teljesen normális dolog, hogy olykor az érzelmek vezérelnek. Ha nyersz, mások csalódottak lesznek. Valaki öt perc alatt túlteszi magát a dolgon, valakinek pedig két hétre van szüksége."
Amikor arról faggatták, hogy kik lesznek a legfőbb ellenfelei az idén, Vettel azt mondta: "Alonso és Massa is erősnek tűnik. Őket a McLaren és a Mercedes követi."
|