Friss : Vettel: Van néhány mozgó akadály a mezőnyben |
Vettel: Van néhány mozgó akadály a mezőnyben
motorsportal.hu 2011.03.01. 20:23
„Veszélyt jelentenek a számunkra”
A Red Bull oszlopos tagja, Sebastian Vettel elismerte, hogy aggódik amiatt, hogy a fizetős pilóták csak akadályozni fogják a többi versenyzőt a pályán a 2011-es szezon folyamán.
A fizetős pilóták száma a globális gazdasági válság miatt növekedett meg a Formula–1-ben, hiszen ezek a versenyzők jelentős, sőt olykor nélkülözhetetlen pénzügyi támogatással érkeztek egy-egy csapathoz.
A világbajnok, Sebastian Vettel az osztrák Servus TV-nek nyilatkozva ezzel kapcsolatban azonban kijelentette, hogy a fizetős versenyzők elterjedése veszélyezteti az F1-es mezőny minőségét.
„Veszélyt jelent a számunkra, ha a lekörözött versenyzők kiszámíthatatlanok” – válaszolta a német versenyző, amikor arról kérdezték, hogy veszélyesek-e a fizetős pilóták. „Vannak néhányan a mezőnyben, akikről tudjuk, hogy mozgó akadályok.”
A 23 éves versenyző szerint pedig ezt a helyzetet még inkább bonyolítja, hogy a KERS visszatérésével és az állítható hátsó szárny bevezetésével a versenyzőknek olykor-olykor nemcsak a pályára kell figyelniük.
„Kicsit olyan, mintha autót vezetnél, miközben a mobiltelefonoddal játszol” – mondta Vettel.
|