Friss : A Red Bull nem fogja kényszeríteni Vettelt, hogy maradjon |
A Red Bull nem fogja kényszeríteni Vettelt, hogy maradjon
motorsportal.hu 2011.02.14. 19:56
Horner: A szerződés csak másodlagos.
Sebastian Vettel szerződése az évad végén lejár, ám amennyiben a szezon során meghatározott számú győzelmet szerez, és az első három között végez az összesítésben, a kontraktusa automatikusan meghosszabbodik. Noha a megállapodás a Red Bull Racinghez köti a címvédőt, a csapat vezetője, Christian Horner az Auto Bild Motorsportnak adott interjúban elmondta, hogy nem fogják maradásra kényszeríteni a német pilótát.
"Az a legfontosabb, hogy egy versenyző jól érezze magát a csapatban, valamint, hogy a brigád is megfelelően együtt tudjon működni a pilótával. A szerződés csak másodlagos. Megerősíthetem, hogy Seb remek kapcsolatot ápol a csapattal. Hisz bennünk és mi is benne" – jelentette ki a szakember.
"Seb évek óta a Red Bull család tagja, és még évekig az is maradhat. Sok versenyző szeretne a Red Bull autójában ülni, és Seb is élvezi. Ez olyan mint egy házasság. Válások előfordulhatnak, de egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy ez a kapcsolat ne lenne tartós" – tette hozzá a Formula-1 jelenlegi legfiatalabb csapatvezetője.
A harmonikus kapcsolat egyik feltétele a csapattársak közti jó viszony, amivel Mark Webber is tisztában van: "Jobb lett a kapcsolatunk. Tudom, hogy egy vitával csak a csapatot gyengítenénk."
|