Friss : A Red Bull nem lepődött meg a McLaren tempóján |
A Red Bull nem lepődött meg a McLaren tempóján
motorsportal.hu 2010.06.15. 13:42
A Red Bull Racing már a Kanadai Nagydíjat megelőzően elmondta, hogy a montreali pálya nem kedvez az RB6-os versenygépnek, így nem is számoltak nagy fölénnyel. Mint kiderült, a csapat helyesen mérte fel az esélyeit, és ezúttal az időmérőn, valamint a versenyen is a McLarennél volt az előny. A salzburgi brigád vezetője, Christian Horner bizakodó, hogy a továbbiakban újból kemény ellenfelek lesznek a bajnoki csatában.
"Jobban álltunk, mint arra számítottam, és az autó sebessége is jobb volt a vártnál. Ez biztató a további versenyekre nézve, és lesznek még olyan pályák is, amelyek nekünk kedveznek, emellett elégedettségre ad okot, hogy számos pontot szereztünk." – jelentette ki a szakember.
Horner szerint a gumik nagyban hozzájárultak az izgalmakhoz, hogy a kemény abroncsok a futam elején nem voltak olyan tartósak, mint arra sokan számítottak. "Ennek volt köszönhető, hogy ilyen izgalmas lett a verseny. Valencia újabb kihívást jelent majd, de szerencsére az a pálya jobban kedvez nekünk. Még minden teljesen nyitott."
"Jelenleg szoros a csata, és Valencia ugyan kedvez a McLaren és a Mercedes csapatoknak, de nekünk is lesznek fejlesztéseink. Emiatt meglátásom szerint minden esélyünk megvan a jó szereplésre."
|